PÁLYÁRÓL

NYIRÁD AZ AUTÓSPORTBAN

A Nyirád Racing Center nem csak Magyarországon, hanem egész Európában a legnagyobb múlttal rendelkező rallycross- és autocross versenypályák között szerepel. A pálya számos bajnoki és amatőr futam mellett már többször adott otthont a FIA Európa bajnokság fordulóinak.
A nyirádi versenypálya már az első magyar rallycross bajnoki sorozatban is fontos megálló volt, hiszen az ország első pályái közé tartozik. Ezen a pályán került Magyarországon először megrendezésre Európa Bajnoki futam, 2006-ban. A “Vörös Katlan” tehát már évtizedek óta meghatározó része az autósportnak, nem csak hazai tekintetben.

VÖRÖS KATLAN

Nyirád versenypályája a köznyelvben olykor “Vörös Katlanként” szerepel, mely elnevezést a pálya zömét borító vörösbauxitról kapta.
A Nyirád Racing Centert technikás kanyarjai mellett ezen sajátossága is különlegessé teszi.

A PÁLYA NYOMVONALAI

Rallycross

A Nyirád Racing Center rallycross versenypálya szélessége jellemzően 12-16 méter közötti, a rajtnál 15 méter.
A versenyzők 1220 méteres körön mutathatják meg, mire képesek autóikkal. Joker körrel a pályahossz 1290 méterre nő.
A verseny a pályán az óramutató járásával ellentétes irányban halad.
A pilóták az egyes körök alatt 48%-ban murván, 52%-ban aszfalton küzdenek egymással.

Autocross

Az autocross pálya nyomvonala némileg eltér a rallycross pályáétól!
A pályahossz ez esetben 1040 méter.
A pálya néhol 23 méter széles, valahol azonban csak 12, a rajtnál 15 méter.

A PÁLYA NYOMVONALAI

Rallycross

A Nyirád Racing Center rallycross versenypálya szélessége jellemzően 12-16 méter közötti, a rajtnál 15 méter.
A versenyzők 1220 méteres körön mutathatják meg, mire képesek autóikkal. Joker körrel a pályahossz 1290 méterre nő.
A verseny a pályán az óramutató járásával ellentétes irányban halad.
A pilóták az egyes körök alatt 48%-ban murván, 52%-ban aszfalton küzdenek egymással.

Autocross

Az autocross pálya nyomvonala némileg eltér a rallycross pályáétól! A pályahossz ez esetben 1040 méter.
A pálya néhol 23 méter széles, valahol azonban csak 12, a rajtnál 15 méter.

TE IS ELJÖNNÉL HOZZÁNK?

Nézz szét szolgáltatásaink között, hiszen akár ki is bérelheted a legendás nyirádi versenypályát!

Nézz szét szolgáltatásaink között, hiszen akár ki is bérelheted a legendás nyirádi versenypályát!

Tanulmányozd eseménynaptárunkat, mert a szezonban számos izgalmas programmal vár a Nyirád Racing Center!